Sinka küllemi leírás

 

Tekintsünk el a teljesen hivatalos és konkrétan szigorú paramétereket tartalmazó standard megfogalmazásától. Nem is azért, mert a sinka még nem FCI által elismert fajta. Nem is azért, mert a fajta még ma is eléggé képlékeny, változik, hiszen egyrészt tenyésztését, fejlődését nem hivatalos standard irányítja, vezérli, hanem a pásztor emberek szépérzéke, ragaszkodása, elképzelése és típus iránti elkötelezettsége, illetve egy nagyon lényeges dolog - a teljesítmény. Sokkal inkább fontosak és lényegesek azok a jegyek, fajtabélyegek, amiktől sinka a sinka és jellemzőek minden egyedre. Ezekről a jegyekről mondták régen a pásztorok egy kutyára, hogy sinka és mondják ma is.

Eredete:

A XX. században a Hortobágyon a pásztorok mellett maradt kutyák és németjuhász, boxer, bull típusú fajták, illetve egyéb fajták tudatos cseppvér keresztezéséből, majd generációkon át tartó szelekciójából kialakult magyar terelő pásztorkutya.

Besorolás:

Bár populációja az el nem ismert tájfajták közül a legjelentősebb, megtalálható Magyarországon a Hortobágyon túl a Nyírség, Kunság, Mezőség, Dél-Alföldi Homokhát, Tiszahát és a Tiszántúl vidékein, de nem FCI által elismert.

Rövid általános jellemzés:

Nevének jelentése "sima szőrű", melyet a Hortobágyon kapta a XX. században egy pásztor kutyájának elnevezése alapján. Sima rövid szőrű, álló fülű, kunkorodó, azaz tekert farkú, temperamentumos magyar terelő pásztorkutya. Nagyon tanulékony és ellenálló. Elsősorban a szürke marha mellett használják és vált be, de eredményesen dolgozik hortobágyi racka nyáj mellett is. Egygazdás, félelmet nem ismerő, erős akaratú használati kutya, amely nem retten meg a felbőszült bikától sem. Igényli a következetesen szigorú keménykezűséget. Legmagasabb magyar terelő pásztorkutyánk.

Összbenyomás:

Laikus magyar lelkületű szemlélődőnek első ránézésre sokkal inkább hasonlít a mudira, mint a többi magyar terelő pásztorkutyára csak lényegesen rövidebb, testhez simuló szőrrel, kissé eltérő fejformával és farokkal, csak nagyobb, termetesebb vizsla méretű, lábasabb a mudinál is és durvább, de négyzetes testfelépítésű. Főbb jellegzetessége a sima rövid szőre mellett a feje és a farka. Közepes termetű, rendkívül szapora és a magyar rögön ellenálló fajta hosszú élettartammal.

Fej:

Felálló fülű, hegyes hosszú orrú fajta. A németjuhászos örökség miatt orrhegye nem elkeskenyedő, mint a mudié, és az agykoponya - arckoponya aránya általában 50-50 %. Fülei nem V alakban állnak, mint a mudi esetében, hanem párhuzamos tengellyel felfelé. Előfordul, hogy a fül végek lekonyulnak, de a pásztorok ezt inkább hátránynak tekintik. Ennek ellenére mozgékony fülű, és fültartása érzelmi ideg állapotáról tanúskodik. Élénk tekintetű, sötét barna szemei mandula alakúak és kellően távol ülők, ferde metszésűek. A közel ülő és kerek szemeket hibának tekintik, de a világosabb szemszínt nem annyira. Orrhegyig széles orrhát, jellemző stop vonallal, markáns arccsonttal. Szájszéle feszes, lazaságot nem mutat, pigmentje fekete, kivéve a veres és barna színű egyedeknél, mert ott harmonizál a szőrzet színével. Fehér színű egyedeknél váltó orr előfordul. Jellemző fajtabélyeg a párhuzamosan felálló fül mellett a nyelven gyakran megtalálható pigment folt, mert a pásztorok ezt a jó terelő képességgel hozták összefüggésbe. Ezért törekedtek a nyelven lévő pigment folt szelekciójára. Rendkívül erős fogazata korrekt komplett. A fej méretei harmonizálnak a testméretekkel, soha nem durva túlhangsúlyos.

Nyak:

legtöbbször feszes, száraz és középhosszú, elegáns ívű. Soha sem rövid. Néha előfordul lebernyeges, bőrös megjelenés idősebb korban.

Törzs:

Négyzetes testfelépítésű, azaz a marmagasság megegyezik a törzshosszal. A testfelépítés száraz, szikár inas és soha nem lebernyeges, nem laza, esetenként szálkás izomzattal. A feszes testfelépítés mellett a hátvonal egyenes, soha nem púpos és nem terhelten süppedt. Erősebb izomzatú egyedeknél a mar kiemelkedik a hátvonalból és olyannyira kifejezett, hogy a felső vonal hátrafelé enyhe lejtést mutat. Hosszú, mély és dongás mellkas, rövid ágyék, enyhén csapott far. Terheltebb hát és meredekebb far előfordul.

Magasság:

Az összes magyar terelő pásztorkutya fajtánál magasabb, de az őrző pásztorkutyáknál alacsonyabb közepes termetű, vizsla méretű fajta. A sinka marmagasságánál meg kell említeni a használati szelekció pásztorok által elképzelt, használt elveit. E szerint egyes pásztor nézetek szerint a sinka legyen minél "nagyobb darab", vagyis méretesebb, tekintélyt parancsolóbb. Mások szerint főleg a juhos sinka rövidebb lábú, pattogósabb, fordulékonyabb. A marhák mellett általában nagyobb, durvább, lábasabb sinka dolgozik.

Szőrzet:

A sinka szőrzete elnevezéséből adódóan rövid, testhez simuló. Ez azonban még egy elég tág megfogalmazás. A test szerte mindenütt rövid, testhez simuló szőrzettel rendelkező egyedeket a pásztorok tükör sinka elnevezéssel illetik. Emellett előfordulnak még tömöttebb, vattásabb szőrzetű egyedek, melyeket a pásztorok macska szőrűnek neveznek. A kettő közötti átmenet az, amikor a rövid, testhez simuló szőrzetű egyed a hátvonalán rendelkezik tömöttebb, kissé hosszabb szőrzettel. A szőrhosszúság a sinka esetében ennek ellenére végig megmarad a rövid kategóriában, és nem érheti el a középhosszú fogalmát sem. Egyes esetekben enyhe kopaszodás a fülön, testhajlatokban előfordul.

Farok:

Fajtára jellemző módon a muditól eltérően rövid sima szőrzetű és a keresztcsonti tájékra visszakunkorodik. Egyes esetekben szálkásabb szőrzetű farok előfordul. A kunkorodó farok spicc, illetve magyar terelő pásztorkutyákat illetően puli örökség a sinkánál, mert rövid szőrzete ellenére ugyanúgy kunkorodik, mint a pulié. A mudi zászlós farkát sokáig csonkolták a magyar pásztorok. Az állatvédelmi jogszabályok hatályba lépése óta tilos a mudi farok csonkítása. Valószínűsíthető, hogy a puli keresztcsonti testtájra vissza záródó farkából eredő pásztor szemlélet idézte elő a mudi farok csonkolását, illetve a sinka farok tartását is. A sinka farok tartása nyugalmi állapotban sem ereszkedik, legfeljebb a kunkor gyengül, de ki soha nem egyenesedik és pláne nem megy a hátvonal alá. A pumi sarlós farok tartása részben puli, de inkább terrier örökség. A sinka farka szorosabban zár a keresztcsontra és nem sarlós, hanem kifejezett kunkorai, görbületei is vannak. A dupla csavart farok előnyt élvez a pásztorok szemében. A faroktartásra és annak öröklődésére a pásztorok elképzelése, szelekciója szintén hatással van. Egyes nézetek szerint a balra kunkorodó farok élvez előnyt, máskor pedig az irány eltérés nélkül feltekeredő, vagy esetleg a sinka jobb oldala felé csavarodó. E mögött olyan használat elvű összefüggés van, hogy az egyes pásztorok megfigyelték nekik milyen faroktartású sinka vált be a használatban. A vastag, erős alapról induló dupla csavart, úgynevezett "badáros" farok mindenképpen előnyt élvez a szelekció során.

Végtagok:

Vékony, szikár, inas és párhuzamos végtagokkal rendelkezik. A végtagok szőrzete rövid, sima, sem gatyát, sem szőr zászlót nem visel a lábán. A végtag állás merőleges szöget zár a talajjal és a törzs hossztengelyével. Hátsó végtag nem túlszögelt. Mind a pumira jellemzőbb terrieres erősebb hátsó végtag szög, mind a németjuhásznál tapasztalható hátsó nyitottabb túlszögellés nem kívánatos. A munka teljesítmény érdekében kívánatos a mély csánk, és a hosszabb erőkar csontok. Hátsó végtagjain jellemzően farkas körmöt visel, melyre szelektáltak a pásztorok, mert a jó teljesítmény és munkaképesség jelének vélték. Előfordul kettős farkas köröm is.

Mozgás:

Rendkívül gyors, energikus és dinamikus mozgású fajta és fordulékony. Lépéshossza következtében mozgásban a hátsó végtagok a mellső végtagok nyomába lépnek. A szélesebb, dongásabb mellkas miatt mozgásban jelentős eltérés tapasztalható mind a mudi aprózó, tipegő jármódjától, de a németjuhász súrlódóan előre mutató tolóerejétől is. Jellemzően nem lábujjhegyen jár, hanem telimancson.

Színek:

Mindig egyszínű

  1. leggyakrabban fekete
  2. sárga zsemle színű
  3. hófehér
  4. nyári fekete veres barna
  5. csokoládé barna
  6. cirkás tigris csíkos
  7. mézes lábú fekete cser
  8. ordas fakó
  9. nyerges rajzos

Kisebb fehér foltok a mellkas szegy és szügy tájékán, lábvégeken, farokvégen előfordulnak.

Kizáró hibák:

Természetesen itt nem standardból kizáró hibákról beszélünk, hanem olyan eltérésekről, amik miatt a pásztor már nem mondja egy kutyára, hogy sinka.

A sinkától eltérő kizáró hibának számít minden olyan megjelenési forma, ami eltér a fajta jegyektől - elsősorban terelő képtelenség, hosszabb szőrzet, nem kunkorodó farok, nem álló fül, elhegyesedő róka fej, szőrzászlók, nagyfokú fehér foltosság, tarka színezet.

A sinka rögszilárdságának, szervezeti szilárdságának és ellenálló képességének megőrzése érdekében hibának tekintendő minden lazaságra, csökkenésre utaló jel - foghiányok és harapás hibák, terhelt hát és felső vonal, pigment hibák, rejtett heréjűség, laza szájszél és szemhéj.

Feltétlenül meg kell említenünk a legfontosabb és legjellemzőbb abszolút lényeges kizáró hibát, a terelő képesség hiányát. A terelő képesség, mint szelekciós szempont a pásztorok értelmezésében nélkülözhetetlen szelekciós szempont és előtérbe kerül a tenyésztés során a használatban a többi kizáró hibával szemben a sinkánál. Egy sinka soha nem lehet félénk, gyáva. Már kölyök korban hajlandóságot kell mutatnia az állatok hajtására, és nem lehet bizalmaskodó, hízelgő, bújós, kedveskedő idegen emberekkel. Munkáját tekintve a magyar terelő stílus, a támadva terelés és a hajtó típusú terelő munka legmodernebb korunkban élő képviselője, megtestesítője.

Hiszen a sinka soha sem lopakodva, szemmel szuggerálva, kúszva és somfordálva csendesen hangtalan terel. Karaktere legkevésbé hasonlít a mudiéra a terelésben és a pumitól is több lényeges eltéréseket mutat. Előszeretettel ugrik a juhok hátára akarata érvényesítéséhez nem csak a karámban, hanem a szabad nyílt legelőn is. A pásztorok a rackák mellett a túlzott agresszivitást, a gyapjú tépését hibának tekintik, de a magyar szürke marha mellett az erős fogást nem, mert a sinka bátorságán, rámenősségén és tekintélyén múlik úgy az élete, mint a gulya irányíthatósága. Ezért a sinka esetében az ésszerű, fékezhető durvaságot nem tekintik hibának. A pásztorok a sinka munkája során a szelekció alkalmazásánál azt is nézik, hogy a sinka hol fog. A használati szelekció ezért megteremtette azt az öröklődő képességet, hogy a marhás sinka hátul fog, elsősorban csánkra, térdkalácsra, combra, és haskorcra. A juhos sinka viszont oldalt fogja a juhot, vagy a tarkóján, de soha nem a lábán, lapockáján. Nagyon fontos megemlíteni, hogy a makacs önfejűséget, öncélú dacos durva viselkedést, az emberrel nem kommunikáló elborult agresszivitást viszont súlyos hibának tekintik.