A magyar dingó

 

Az ausztrál vadonban kialakult vadkutya, a dingó rög szilárd megjelenését annak köszönheti, hogy egy többé-kevésbé zárt populációban kialakult dominánsan öröklődő tulajdonságokat vittek tovább nemzedékről nemzedékre. A pásztorok világa és a magyar pásztorkultúra ugyan nem ennyire természetes szelekciós közeg, de egy hasonlóan zárt világ. A jó terelő kutyának azért sincs ára, és anyagi javakban kifejezhető értéke, mert a legjobb kutyákat a pásztorok egymásnak adták, egymás között cserélgetik. Évtizedeken át a sinka belső értékeit, és a hozzá fűződő, kapcsolódó külső megjelenését a pásztorok elképzelése, gondolkodása alakította. Ennek következtében, ahogy a dingó esetében is a sinka kialakulása, fejlődése nagymértékben eltér, jelentősebb eltéréseket mutat a többi kutyához képest. Ezt az evolúciós irányt a Sinka esetében a pásztorok határozták meg, ezért neki köszönheti. Hasonlóan a dingó kialakulásához a sinka is nemzedékről nemzedékre egyre jobban kezdett egy eszmei formához hasonlítani, egy ideálhoz egyre jobban közelíteni.

A végtelen és kietlen magyar puszta által formált sinka, mint terelő kutya karakterének és belső jellemző tulajdonságainak megértéséhez mindenképpen szükséges annak a közegnek, környezetnek az ismerete, amelyben kialakult és fejlődött. Mivel napjainkban már nem csak típusról és egyszerűen tájfajtáról beszélhetünk, ezért a sinka esetében csak rá jellemző, szinte egyedi, specifikus belső tulajdonságokról van szó.

Nem csak a magyar puszta és a pásztorkultúra alakította, formálta a sinka karakterét, hanem a haszonállatok is jelentős szelekcióval bírtak rá. Elsődlegesen a magyar szürke marha szilajsága, ridegsége szelektálta a sinkát. Ezen túlmenően a környezeti tényezők közül az éghajlati viszonyok befolyásoló szerepe is jelentős, hiszen a kemény, hideg tél és a forró, perszelő nyár is hatással van a munkájára.

A mára kialakult napjainkban jellemző magyar pásztorkultúrában nem elhanyagolható szempont a környezeti hatásokkal szembeni ellenálló képesség, illetve a minél kevesebb gondozást, ápolást és karbantartást igénylő megjelenési forma.

A magyar szürke marha agresszív természete, támadó kedve és kutyák iránti gyűlölete egy rendkívül kemény, erős temperamentummal rendelkező kutyát eredményezett. Bár egyes szakirodalmak óva intenek attól, hogy kutyák esetében jellemről beszélhessünk, de talán a magyar kutyák kivételt képeznek ez alól. Akinek valaha volt magyar kutyája az biztosan megérti és elismeri, illetve igazolja ezt. A zárt, belterjes tartást nem tűrő ősi marha fajtánk éberségre, határozottságra szelektálta a sinkát. Amelyik kutya nem volt képes ehhez a vad természetű marhához alkalmazkodni, a marha szilajsága ellenére velük dolgozni, az egészen egyszerűen azért nem vehetett részt a tenyésztésben, nem örökíthetett tovább utódaiban, mert a gulya megölte és kivégezte.

Az intenzív napjainkra kitenyésztett szarvasmarha fajták egyedei tekintélyesebb testtömeggel és látványosabb húsformákkal rendelkeznek. A szarvasmarha nemesítés azonban kitenyésztette belőlük a ridegséget és a szilajságot, hogy a zártabb, belterjesebb és egyben számukra mesterségesebb tartási körülményeknek is megfeleljenek. Ez nem csak az emberrel kapcsolatos szelídségük, könnyebb bánásmódjuk miatt lényeges, hanem azért is, mert a nemesítésnek köszönhetően természetes közegben már nem minden esetben lennének életképesek, környezettel szembeni ellenálló képességük is lecsökkent. Ez volt az ára technológiai tűrésüknek. Nem véletlenül alakult úgy, hogy a magyar szürke marha vérmérséklete olyanná fejlődött, amilyen vad és rideg és agresszív szüksége volt a magyar pusztán a túlélésre. A magyar szürke marhának nem csak a külleme, hanem belső tulajdonságai is a legközelebb állnak az eredeti őstulok jellemzőihez. Világörökségünk, hogy a magyar puszta és a pásztorkultúra ezt napjainkig így megőrizte.

A munka és a használat szempontjából bár tette volna ugyanígy a szürke marhák mellett a dolgozó pásztorkutyáinkkal. A kemény és kegyetlen, a kutyákat gyűlölő szürke marha a magas füvű magyar tájra jellemzően szikes legelőket taposta. Borjazás, szoptatás időszakában utódaikat féltve különösen agresszívek és még a borjak érdekében az emberre is veszélyesek. A gulya szellem nem csak összetartást jelent, hogy a borjak számára óvodákat tartanak, hanem territoriális területvédő ösztönük is van az idegen betolakodókkal szemben, azaz ellenőrzés alatt tartják a saját területüket, ahol legelnek. A bikák párzási időszakban agresszívek és olyankor meg is vívnak egymással, de egyébként a gulya életét vezér tehenek irányítják. Új legelőre költözve először az adottságokat, határokat és lehetőségeket mérik fel mielőtt belakják a területet. Itató hely, pihenő hely, árnyékos helyek, dúsabb füves területek alakítják az általuk használt legelőn a marha járásokat. A marha járásban szinte egymás után mennek, így ott nem csak a füvet tapossák le, irtják ki mozgásukkal, hanem körmeik mély nyomokat hagynak, amelyben egy ember bokája is kibicsaklik. Legelni a magas füvet szeretik, mert azt tudják nyelvükkel körül csavarva letépni. A kedvelt vizes, lápos, zsombékos és magas fűben az ember is csak lassan tud közlekedni. Az erős gulya szellem következtében összetartanak, és ha megindulnak, ember legyen a talpán, aki a zúgva száguldó marhákat megállítja.

Mindezek a környezeti tényezők befolyásolták a marhák mellett dolgozó sinka külső és belső tulajdonságait. Nem csoda, hogy ez a kietlen vidék és intenzív szelekció egy kemény, erős akaratú, határozott, éber, gyors és ellenálló kutyát eredményezett. Amelyik tud dolgozni ugyanúgy a tikkasztóan forró napsütésben, mint az esős évszaktól felázott saras legelőn. Boldogult a magas fűben úgy, hogy elég szívós és kitartó volt, nem utolsó sorban gyors a bokaficamító marha járásokban. Utoléri, megfordítja azt, amire a gazdája képtelen. Megfékezi, visszaveri és szétválasztja az ember által legyőzhetetlent. Nem csak a gulya felett uralkodik a pásztor akarata szerint, hanem meg is védi a gazdáját a szembe forduló marhák ellen. Sok gulyás köszönheti már az életét a sinkának, amikor a borjúval volt dolga és az anya tehén neki fordult. Több gulyás is köszönheti halálát annak, hogy akkor és ott, aznap nem vitte magával a sinkát valamiért.

A sinka lételeme, élet eleme a terelés. Főleg a marha hajtás, de juhok mellett is helye van, főleg az erőszakosabb, gyorsabb és fürgébb magyar juhfajták mellett. Ha nem terelhet, és nem hajthat, akkor keres magának elfoglaltságot a ház körül unalmában, hogy energiáit, ösztöneit pótcselekvéssel vezesse le. Munkanélküli henyélésre kárhoztatni nem csak azért nem szabad, mert az ilyen sinka nem élte túl a magyar pusztát, hanem azért is szükséges foglalkozni vele, mert másképp keres magának dolgot. Munkára termett fajta, arra született, hogy dolgozzon.

A gyors, fürge és élénk racka juhok mellé olyan kutya kellett, aki képes volt emellett a szilaj őshonos juhfajta mellett is arra, hogy a pásztor akarata szerint mozgassa a nyájat. A racka vérmérséklete és viselkedése szintén eltérést mutat az intenzív gazdasági fajtákétól. Reggeli friss, kipihent állapotában sokszor órákig csak felszegett fejjel megy és nem legel. Szüksége volt erre az állóképességre olyan legelőkön, ahol az intenzívebb árutermelő fajták nem élnének meg. Ha megszorítják támadó kedve is nagyobb a többi fajtánál. Ráadásul ehhez meglehetősen komoly fegyverrel, a csak rá jellemző csavart szarvakkal is rendelkezik, melyeket előszeretettel be is vet ilyen esetekben. Lomha, lassabb reakció idővel rendelkező, határozatlan kutya kiszelektálódik mellette.

A sinka jellemzően egy gazdás kutya, vagyis csak a saját gazdáját hajlandó elismerni, és akit elismert gazdájának, annak dolgozik. Mivel a munkája során a nap 24 órájában azzal a néhány emberrel élt, akik a nyáj mellett dolgoztak, ezért alakult egy gazdás fajtává. Idegen ember nehezen, vagy egyáltalán nem érintheti. Természetéből adódik, hogy bár falka állat, de más állatokkal nehezen jön ki és falkán belül is folyamatosan a rangsor elejére törekszik. Falkában még meglehetősen jól működnek nála azok az ösztönös viselkedés mintázatok, amelyek a vad kutya félék esetében megfigyelhetők a társas viselkedés tekintetében. Falkán kívüli viszont idegent nem tűr meg. A szelekció eredménye képpen idegenekkel bizalmatlan, de az ember iránt jelentős támadókedvű agressziót nem mutat.