Sinka
A Hortobágy új tájfajtája

Tóth Zsigmond 2007. szeptember 05.
Kutya Szövetség

 

Nem gondoltam volna, mikor elindultam a Hortobágyra, hogy a mai napig is vannak hazánkban tekintélyes területek, melyeket csak földúton lehet megközelíteni. Álromantika lenne azt mondani, hogy ide még nem tört be a civilizáció.

A pásztorok ugyan most is büszkén viselik évszázados hagyományokkal bíró kalapjukat, és felöltik mellényüket, a lajbit, de hajnalhasadtakor nem a tarisznyába teszik a harapnivalót, hanem az olcsópiaci kínai hátizsákba, s zsebükben ott lapul a mobiltelefon. Ám a hagyományok sok területen mind a mai napig élnek.

Így van ez a pásztorkodással is, mely elképzelhetetlen jó terelőkutyák nélkül. Olyan szerencsém volt, hogy ottlétem alatt sikerült megismerkednem, sőt barátságot kötnöm Kis Róberttel, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársával, aki nélkül nem juthattam volna el az Isten háta mögötti tanyákra, s nem juthattam volna olyan ismeretek birtokába, melyek a mai napig bűvöletükben tartanak. Bizonyára a hajdani Hortobágy-kutatóknak, Herman Ottónak, Lendl Adolfnak vagy Anghi Csabának lehettek hasonló élményei. A Hortobágy nemcsak turisztikai látványosság, ahol a múlt fajtáit szakszerűen bemutatják, hanem olyan természetközeli településszerkezetet, életmódot is rejt, amit a turista nem is sejthet. Az egyik legnagyobb meglepetést számomra egy szinte teljesen ismeretlen kutyafajta jelentette, a sinka, ami nem összekeverendő az alföldi házőrzőkutyával.

Milyen is a sinka kutya?

A sinka szó a Hortobágyon simát jelent, ami utal arra, hogy az 1970-es évek elején a pásztorok kezei közt kialakult legfiatalabb terelőfajtánk simaszőrű. Keletkezésében az itt honos terelőfajták mellett az akkor igen divatos német juhászkutya is fontos részt kapott, de más fajták is közrejátszottak, például a városokban megunt boxerek, amelyek küllemileg, illetve a megkövetelt munka elvégzésére megfeleltek.

Szőrminőség alapján a sinkának két változatát különböztethetjük meg: míg a tükörsinka szőrköntöse rendkívül rövid, ugyanakkor egészen tömör, a "sinka" sinka szőrtakarója az előzőnél 2-3 centiméterrel hosszabb, de ez utóbbi változatnak is rövidebb a szőre a Mudiénál. Több színváltozatban elterjedt, általában jegy nélküli, egyszínű kutya. A "mézeslábúnak" nevezett egyedek lábain a színezet a németjuhászéhoz hasonló. A fekete és szürke mellett a veres (amit mi barnának neveznénk) is elterjedt, s néhány évvel ezelőtt divatos volt a tigriscsíkos is. A legritkábbnak az ordas és a csontfehér színű egyedek mutatkoznak.

Ezeknek az állatoknak kialakításánál az volt a legfőbb cél, hogy a pásztorok a nyáj, illetve a gulya mellé megbízható, jól idomítható, kiváló terelőállatra tegyenek szert. Ez sikerült is: kimagasló munkabírással és munkakedvvel megáldott segítőtársuk alakult ki. Annak ellenére, hogy fiatal fajtáról van szó, könnyen le lehetne írni őket egy fajtaleírásban. Napjainkban tenyésztőszervezetük még nem létezik, sőt nincs egy olyan személy sem, aki mindent megmozgatva e fajta elismertetésén, népszerűsítésén fáradozna. A pásztorok és jószágtartó gazdák célja sokkal inkább a munkaképesség megőrzése, fokozása, semmint a különféle standardok kimunkálása.

Sasköröm és foltos nyelv

A sinkák hátsó lábán a farkaskarom, amit itt a pusztán saskörömnek neveznek, fajtajellegnek nevezhető. Amelyeknél ez nincs, nem is tartják sinkának, s nem is becsülik semmire. Ezzel szemben, hogyha Duplán van a sasköröm, kimagasló munkatulajdonságú állatnak vélik. Ez a hiedelem megcsontosodva él a mai napig a pásztorok közt, függetlenül attól, hogy ez igaz-e vagy sem. Az állatok orrtükre jól pigmentált, fekete, kivételek ez alól a barna szőrűek, melyeknek orrtükre lehet barna is. Amilyen jól pigmentált az orrtükör, olyan a bőr is, a szájpadlás pedig fekete, akárcsak az a tízforintos méretű folt a legtöbb egyed nyelve közepén, melyet a pásztorok elmaradhatatlan fajtajellegnek tartanak, s a saskörömhöz hasonlóan szerintük az állat jó munkaalkalmasságának is jele. Csak azok az állatok maradhatnak meg, melyeknek hibátlan, jól záródó fogazata van, hiszen enélkül nem tudják erősen megragadni az állatok csánkját.

A fülek feszesek, felállóak, és viszonylag kicsik. Gyakran az állat munkája során sérül a fül, s így nemritkán előfordulnak olyan egyedek, melyeknek egyik füle feláll, a másik lekonyul. Az állkapocs rövid, de széles, erős harapást biztosít. A fej a Mudiéhoz képest durvábbnak tűnik, ennek ellenére kifejezetten harmonikus, egyáltalán nem nevezhető csúnyának. A nyak viszonylag rövid, erős, jól izmolt. A törzs is aránylag rövid, s a lábakkal együtt képzeletbeli négyzetbe kell, hogy beleférjen. A farok a hátára kunkorodó, azaz a pásztorok szavajárása szerint jó badáros, s ezt is fajtajellegnek tekintik, akárcsak a farkaskarmot. A lábak erősek, arányosak, masszív csontozatúak, s az ujjak feszesek. Jól záródnak a mancsok, s az egész állatra elmondhatjuk, hogy igazi "sárdagasztó" alkat, valóságos izomgolyó. előfordulnak köztük olyan gyors egyedek is, melyeknek egyik lábát felkötik, hogy a jószágot gyors mozgásukkal, sebes terelésükkel ne zavarják, törjék. Például a vemhes anyajuhokat hajtó ebnek kötik fel egyik mellső lábát esetenként, este pedig leengedik. Míg néhány évtizeddel ezelőtt a Hortobágyon erre a célra a koloncfa szolgált, addig mára az említett megoldás terjedt el.

Teher alatt nő a sinka

Miért kellett egyáltalán új terelőfajtának kialakulnia? Tény, hogy az évszázadok során a pásztorkutyák megjelenését legfőképpen az igények határozták meg, azaz hogy az adott munkához a pásztornak megfelelő társa legyen. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a divat is mindig formálta az igényeket. A pusztai népesség egyfajta elvárosiasodása, szocialista "elpolgáriasodása" alakította ki ezt a fajtát. Árvai Sándorral beszélgetve, aki ma számadó juhász, kiderül, hogy még bojtár korában, a hatvanas években kéthavi béréért vásárolta első ilyen jellegű kutyáját. Hazaérve bizony édesapja bottal akarta elzavarni kutyástól a fiút, mondván, hogy egy csúfsággal állt elő. ugyanis apja, éppúgy, mint nagyapja, dédapja és a további felmenői, mind ragaszkodtak a Pumi jellegű kutyákhoz.

Körülbelül három évtizeddel ezelőtt történt, hogy a terelőkutyák közül a Puli, mint munkakutya, kiszorult, s helyette a Pumi vált elterjedtté, miközben a sinka népszerűsége is egyre jobban nőtt. Napjainkban egy magára valamit is adó pásztor, ha választhat, a Puminál is inkább sinkát tart, s a "német Puli" teljesen kiszorul (ez utóbbi kutyával egy másik cikkben szeretnék részletesebben foglalkozni).

A sinkák rendkívül igénytelen állatok, szó szerint megélnek a jég hátán is: télen gyakran a havon is elalszanak; rendkívül dús, erős aljszőrzetük védi őket a Hortobágy metsző hidegétől. Fialáskor a pusztában általában hat-nyolc, olykor tízes almot hoznak világra, de mivel a szukák csak szoptatásra járnak haza, csak három-négy életerős példányt tartanak meg közülük. Az anyakutya ugyanis ellés után már hamarosan megy, hogy legelőre, itatóra terelje a nyájat, csordát. A kiskutyáknak nincs gyerekszobájuk: már négy-öt hónaposan dolgoznak a pásztor mellett, s vannak köztük olyanok, melyek féléves korukra már az anyabirkáknak is parancsolnak. Állatorvos ezeket az állatokat csak a veszettség elleni oltáskor látja, így csak a legéletrevalóbb egyedek maradnak tenyésztésben. Örökletes betegségektől így természetesen mentesek. Általában annyi kutyát nevelnek föl, ahányra már előre jelentkező akad. A sinkát nem hirdetik az újságok hasábjain: a pásztorok közt terjed egy-egy várható alom híre. A kölyköket viszonylag olcsón, mondhatni önköltségi áron adják-veszik egymás közt, míg egy idomított állatnak bizony megkérik az árát, ami ötven-hatvanezer forint is lehet.

Örökké éber, ugatós fajta a sinka, mely nemcsak kéri, de ki is követeli magának a munkát. Emellett hűséges társ is. Erre jó példa Kis Róbert Zsandár nevű kutyája, mely hatvan bivalyt terelt egészen addig, míg a csordát meg nem szüntették. Amikor a kutya így feleslegessé vált, a gazda odaadta segítőtársát egy távolabb lakó ismerősének. Zsandár hamarosan két bőrnyakörvet is elrágott, hogy hazaszökhessen. Ezután vasláncra kötötték. Amikor ennek ellenére egyik reggel újra régi gazdájának tanyáján üldögélt, megszánták, és maradhatott. Azóta éber házőrzőként szolgál.

Fiatal fajta a kihalás szélén?

A sinkák kiegyensúlyozott idegrendszerű, gyerekek mellett is tartható állatok, de tenyésztésük során sosem volt cél, hogy klasszikus értelemben vett társállatot faragjanak belőlük. Gazdáik sosem tévesztették szem elől azt, hogy legfontosabb feladatuk a rájuk bízott állatok körüli munka maradéktalan elvégzése. Napjaink pásztortársadalmában a sinkának igen nagy a becsülete, éppúgy, mint híre, így ma már a Nyírségben is előfordul, de itt is csak pásztoroknál. Ezek a kutyák gyakran gazdáikat követik: a pásztorok három-hétnaponként váltják egymást a pásztorszálláson, a legelőn, majd három-hét napra bejönnek a tanyára, faluba négylábú segítőtársaikkal együtt. Ilyenkor akár bajba is keveredhetnek kutyák és gazdáik egyaránt - ez történt a nem is olyan régmúltban az azóta megboldogult Kis János mátasi (arrafelé úgy nevezik a Mátapusztáról származókat) gulyás számadóval is. Értelmes kutyája szinte mindig mellette volt kint a pusztán, s mikor ő kalyibájában aludt, a kutya tudta, merre van a feje, s mindig amellett, bár a falon kívül helyezkedett el. Úgy tette őt próbára a gazda, hogy változtatta ágyának helyét, de nem tudott túljárni az eszén. A kutyamindig ott feküdt le, ahová fejét lehajtotta alvásra. Büszke is volt rá egészen addig, míg egy fontoskodó mezőőr le nem lőtte. Erre ő a pusztán nyakon csípte a mezőőrt, s végigpofozta Máta egyik utcáján. Vállalta, hogy hivatalos személy elleni erőszakért elítéljék, de akkor sem hagyta, hogy a létét biztosító kedvenc kutyáját szó nélkül elpusztítsák. Kis Jánosnak volt kedvenc mondása: olyan kutyát válassz magadnak, amely messziről is odajön hozzád, leül, és a szemedbe néz.

Ha Magyarországon nem sorvad tovább a pásztorkodás, ha mint lét- és munkaforma megmarad, akkor a sinkának van jövője. Ellenkező esetben viszont vagy átalakul, vagy pedig eltűnik, ahogy a huszadik században oly sok, hazánk területén kialakult háziállatfajtával történt. Ki emlékszik ma már a pinkafői lóra, vagy a szalontai és a bakonyi sertésre? Az erdélyi szürkemarhából sem maradt "még mutatóban sem".

Vad Magyarország - Wild Hungary

Pásztorkutyák Magyarországon

Árkosi József 2007.

Régi idők kutyái

Mielőtt kitérnénk arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mit is takar a kifejezés: magyar fajta kutya, el kell mondani, hogy ma ismert fajtáink tulajdonképpen hosszú évek céltudatos rekonstrukciós munkájának eredményei. A két világháború kis híján ezeknek a kutyáknak a vesztét okozta, pedig a XX.- század elején már biztató jelek mutatkoztak a tenyésztésben. A származás, kialakulás szempontjából több csoportra oszthatjuk a kilenc ma elismert magyar kutyafajtát és a nem elismert típusokat, a következők szerint:

Végül, de nem utolsó sorban azok a kutyák, melyek régóta a pásztorok mellett élnek, még ma is formálódnak, alakulnak, de nem képeznek hivatalosan elismert fajtát. Ilyen  hortobágyi sinka és az országban mindenfelé látható "névtelen" hajtókutyák.

Eltűnő és felbukkanó fajták

Hazánkban előfordul néhány olyan terelőkutya fajta, melyek  hivatalos nomenklatúrában ugyan nem szerepelnek, azonban határozottan típusos fajtajegyeket mutatnak sok-sok generáció óta.

Végül egy most kialakulóban lévő fajta: a "sinka" az 1980-as évek elején indult útjára a Hortobágyon. Hasonlóan más fajták kialakulásához, egy pásztor különleges képességű kutyája volt a minta, először a tőle származó kutyák terjedtek el, majd mind szélesebb körben kezdték tudatosan kiválasztani és tenyészteni az azonos típusjegyeket mutató kutyákat. A szelekció elsődleges szempontja mindemellett a munkaképesség, tehát hiába mutat látszólag kívánatos jegyeket egy kutya, ha nem alkalmas a munkára, nem is kerülhet tenyésztésbe. Ismeretlen származású egyedeket ma sem engednek keveredni az állománnyal, azonban a fajta még "nyitott", azaz ellenőrzött keretek között más, kiváló munkaképességű példányokat is belevisznek a vérvonalakba.

A sinka körülbelül vizsla méretű, sima, rövid, tömött szőrzetű kutya. Füle és orra hegyes, farkát a háta fölött hordja. Színe gyakran fekete, de homokszínig változhat. Soha nem foltos. Használatában dominál a rendkívüli energikusság, intelligencia és bátorság, mivel feladata gyakran a magyar szürkemarha csordák terelése, de a birkanyájak mellett is nélkülözhetetlen segítő. Akár kilóméterekről gyűjti össze és viszi a pásztorhoz a rábízott jószágot.

A sinka már kinőtte a Hortobágyot, manapság az Alföldről és messzebbről is ideutaznak egy-egy jó kutyáért.

Sinka ahogy én látom.

Tari József - Rasztari-Duci Kennel
In English version: Ferenc Tenke
Herdinworld Magazine

Először azt szeretném leszögezni, hogy a Sinkát én is még csak most tanulom. Már évek óta tetszik és érdekel, csodálom és lenyűgöz, de még csak most várjuk a második almot. Ezért amit leírok, az egyrészt magánvéleményem, másrészt a pásztorokkal történt beszélgetésből, információszerzésből táplálkozik. Ugyanakkor használom is rendszeresen a Sinkát, ezért a gyakorlatban látom mindezt.

Történelme:

A Sinka jelen pillanatban nemzetközileg nem elismert fajta. Nem törzskönyves, hivatalos standardja nincs. Ennek megértéséhez a magyar pásztorkultúra történelmében addig kell vissza mennünk, amikor még egyik magyar terelő pásztorkutyánk sem volt nemzetközileg elismert. Az 1900-as évek elején megszületett a Puli fajta standardja. Megalkotói hamar rájöttek, hogy a magyar pásztorok mellett nemcsak ez az egy fajta létezik. Az egységesítés mellett az 1920-as évekig folyt a Puli és a Pumi fajta standard szerinti szisztematikus elkülönítése a tenyésztés során. Ekkor jöttek rá, hogy a Puli és a Pumi fajtán kívül létezik még másik egységes fajta is a pásztorok mellett. Az 1950-es években született meg a Mudi fajta standardja és vette kezdetét a standard szerinti törzskönyves tenyésztése.

A hivatásos pásztorok sosem a hivatalos standard szerint tenyésztettek. Náluk elsődleges volt a munka és a használati érték. A küllemnek a pásztorok által végzett tenyésztésben csak olyan jelentősége volt, hogy egyes küllemi jegyeknek használati értéket tulajdonítottak. Úgy gondolták, hogy bizonyos külső megjelenési forma jó munka teljesítményt jelent. A Puli, a Pumi és a Mudi standard szerinti tenyésztése mellett, azzal párhuzamosan a pásztorok is tenyésztettek elsősorban maguknak terelő kutyákat a saját elgondolásuk szerint. Szinte kizárólag csak a teljesítmény, a munka szerepelt szelekciós szempontként a pásztoroknál. Érdekes módon, ahogy a Puli, a Pumi és a Mudi fajtánál is történt, hogy ez a munka, és teljesítmény szerinti szelekció egy többé-kevésbé egységes, homogén típust, megjelenési formát eredményezett. A magyar terelő pásztorkutya fajták standardjai mindig ezt az egységes megjelenési formát rögzítették.

A pásztorok a jobb munkaképesség érdekében keresztezték is kutyáikat. A szakmai nyelven úgynevezett cseppvér keresztezés a technikáját tekintve nem volt tudatos. Viszont az ezt követő teljesítmény alapján végzett alapos szelekció a legmesszebb menőkig tudatos volt. Így történt ez a magyar pásztorkultúra történelmében a Pumi és a Mudi fajta esetében is régebben. Magyar földre francia és német vidékekről érkeztek intenzívebb gazdasági juhfajták. A juhokat kísérő, terelő kutyák keveredtek a magyar pásztorok mellett dolgozó kutyákkal. A francia terrier jellegű terelő kutyák és a magyar terelő kutyák kereszteződése után, már a magyar pásztorok szelekciós szempontjai szerint alakult ki a Pumi, mint Magyar Pásztor Terrier. A német spicc jellegű terelő kutyák és a magyar terelő kutyák kereszteződése után már a magyar pásztorok tenyésztési szempontjai szerint alakult ki a Mudi. Sinka esetében a cseppvér keresztezéssel a használati szelekció elején a pásztorok mellett akkoriban dolgozó terelő kutyák utódaiba a kezdet kezdetén vittek a hírek szerint Németjuhász, Boxer és Bull típusú vért. Ennek eredményéből szelektálta ki a magyar pásztor a mára eléggé egységessé vált magyar terelő pásztorkutyák egy új típusát.

Körülbelül 50 évvel ezelőtt a Hortobágyon a terelő kutyák esetében a pásztorok által végzett teljesítmény szerinti szelekció hatására kezdetét vette egy újabb megjelenési forma terjedése. Így kezdődött a Sinka történelme. Napjainkra ez a megjelenési forma, vagyis típus már kinőtte a Hortobágyot és terjed a nyájak, gulyák mellett országszerte. A Sinka szó hortobágyi tájnyelven azt jelenti, hogy sima, azaz sima, rövid szőrű. De a Sinkát nemcsak ez különbözteti meg a többi magyar terelő kutyafajtától.

Fajta jegyek avagy megjelenési forma

Szőrzet

A Sinka többféle típusban létezik, amit elsősorban a speciális használati ágak határoznak meg. A legrövidebb szőrtípusú az úgynevezett Tükör Sinka. Nagyon rövid, testhez simuló, fényes szőrzettel az egész testfelületen. Léteznek ennél kicsivel szőrösebb egyedek is, ami még messze nem éri el a Mudi szőrzetének nagyságát, mennyiségét és hosszúságát sem. A szőrösebb egyedek esetében minimálisan erőteljesebb szőrgallér található a nyakon és kissé hosszabb szőrzet a hátvonalon. A pásztorok úgy illetik ezeket a kissé szőrösebb Sinkákat, hogy erősebb macska szőrű.

Szín

A szőrzet színe szinte teljesen megegyezik a magyar terelő pásztorkutya fajták színezetével. Kivétel talán a tigriscsíkos változat, melyet a pásztorok Cirkás névvel illetnek. Ez valószínűsíthetően a Boxer, Bull típusú cseppvérből eredeztethető. A Sinka legelterjedtebb színe a fekete. Ezen kívül létezik még fehér, ordas (magyarul fakó), csokoládébarna, hamvas szürke (genetikailag kék) és mézes lábú (genetikailag fekete-cser) színváltozat is. Csakúgy, mint a többi magyar terelő pásztorkutya fajtánál a standard szerinti tenyésztés előtti időkben. A tarka, foltos színt a magyar ember ebben az esetben sem szereti.

Badáros farok

A rövid testhez simuló szőrzet, felálló fülek mellett fajta bélyeg a vastag kunkorodó farok is. Legtöbb esetben a farok dupla kunkorodású, amit a pásztorok előnyben részesítenek, mert ősi jellegre utal. A badáros farkú Sinka farok töve vastag alappal indul, majd dupla kunkorral szorosan az ágyék tájékra feszül. A farok szőrzete is rövid, de enyhébb, kisebb szőrzászló előfordul.

A küllemi megjelenési formák közül a magyar pásztorok a hátsó lábakon előforduló farkas körömnek is jó használati értéket tulajdonítanak.

Marmagasság

Magyar Terelő Pásztorkutyáink közül a legmagasabb. Magasabb a nemzetközileg elismert magyar terelő pásztorkutya fajtáknál. Erre a pásztorok tudatosan törekednek is. Izomzata, testfelépítése leginkább egy tekintélyesebb, szikárabb, hosszabb lábú, de szőrtelenebb Mudira emlékeztet. De annál magasabb, szálkásabb izomzatú, feszesebb bőrű.

Szükséges megemlíteni a marmagasság esetében, hogy ezt a méretet a használati irány is befolyásolja. A szarvasmarhák mellett használt Sinka magasabb, míg a juhok mellett dolgozó Sinka kissé rövidebb lábú, zömökebb típus. De a speciális használati ág nemcsak a marmagasságban különbözik, hanem a karakterben is.

Botos karakter

A karakter a Sinka legjellemzőbb védjegye és sajátja. Szinte kizárólag ez alapján szelektálják évtizedek óta. A karakterét legfőképp az őshonos magyar haszonállatok határozták meg mindig is. Elsősorban ezek mellett használják, de alkalmasságát bizonyítja külföldi haszonállat fajtáknál is. A magyar haszonállatok őrzik napjainkban is azokat a viselkedési sajátosságokat, amelyek a magyar terelő stílus legjellemzőbb tulajdonságait kialakították a magyar terelő pásztorkutya fajtáknál. Mivel parlagi fajták, ezért a vérmérsékletük megkívánja azt, hogy a terelő kutya határozott fellépésű legyen, és a cél érdekében néha nyomatékkal oda csípjen, illetve ugasson munka közben. Ha a világ összes terelő kutya fajtáját tekintjük, akkor a magyar fajták ettől lényeges, jelentős eltérést mutatnak a munkában stílusukkal. Ez a világon egyedülálló magyar terelő stílus a Sinka esetében a legdominánsabban van jelen. Hiszen a magyar pásztorok szelektálták és tenyésztették erre. Dinamikus, robbanékony, energikus fajta óriási, csillapíthatatlan munka kedvvel és munkabírással. Fáradhatatlan és a szelekció eredménye képpen egész nap dolgozna. A Magyar Szürke marha és a Racka juh legjelentősebb állománya ma is a Hortobágyon található. Nem véletlen, hogy ezek mellé az állatok mellé ilyen kutya kellett. A használati szelekció következtében a Sinka szilárd szervezetű, kiemelkedő ellenálló képességgel rendelkezik.

Más kutyás sportokban még nem próbálták ki a Sinka képességeit, de motiválhatósága, ösztönös adottságai alkalmassá tennék rá.

Mivel a szarvasmarha nagyobb állat, vastagabb bőrrel, ezért a marhák mellé keményebb, határozottabb Sinka kell. Pláne a Magyar Szürke Marha, aki gulyában még esetenként a kutyára, és az emberre is támad (rúg és döf a hatalmas szarvával). Ezért a marhás Sinka munkája erősebb, keményebb. A Racka juh élénk, gyors és rebbenős. Sok esetben szintén a kutyával szembe fordul és kifejel a nagy szarvával. Ezért a juhos Sinka ezekhez az elvárásokhoz alkalmazkodott.

A pásztorok sorsa a magyar pusztán egy rideg világ. Nem babusgatja őket senki és semmi. Ezért ők sem babusgatják a kutyáikat. A terelő kutya karakteréből jobban szeretnek lefaragni, mert hozzá tenni nehezebb. Ez teljesen érthető, mert az őshonos magyar állatok esetében nemcsak a pásztor megélhetése, de élete is múlik rajta. Ezért a Sinka, akit használnak olyan ösztönerős, hogy abból rendszeresen és következetesen vissza kell venni a kívánt mértékben. A Sinka nem érzékeny és nem sértődős fajta. A használat ezeket az egyedeket kiszelektálta. Ha nem a pásztor tette meg, akkor maga a terelt állat.

Mivel a pásztorok távoli munka esetében a terelő kutyát pásztorbottal irányítják, ezért a Sinka már kölyök korban morogja, ugatja a pásztorbotot, és figyel az ember kezében a pásztorbot mozgására. Ugyanakkor tiszteli is a botot, mert a pásztor a tekintélyes szó mellett azzal is fegyelmezi.

A Sinka társasági kutyának, csak kedvtelésből tartásra nem való. Hatalmas mozgás igényét egyéb kutyás sportokkal is ki lehet elégíteni, de igazán csak a rendszeres terelés során képes kiteljesedni.

Nemzetközi elismertség

A Sinka populáció létszáma egyes becslések szerint napjainkban már meghaladja az 1000 egyedet. A Sinka nemzetközi elismertetése mégis várat magára. Igazából a magyar pásztorok ezt nem is szeretnék. Azért nem szeretnék, mert akkor a munka teljesítmény mellett elkezdődne egy szépség és külső megjelenés szerinti jelentősebb szelekció, és a használati érték háttérbe szorulna. Így maguk tenyésztik egymás között már évtizedek óta, nemzedékeken át távol a világ divatra szomjas kíváncsiságától. Ma is szinte kizárólag hivatásos terelő kutyaként használják.

MTV Gasztroangyal 47. adás